2016. augusztus 21., vasárnap

Türkiz-barna rozmaringos szappan



A kék-barna az egyik legkedvesebb színkombinációm. Két nap alatt kétféle szappant is készítettem ezzel a színösszeállítással. Nem mindent ment úgy, ahogy szerettem volna, de ezen egy rutinos szappanos nem csodálkozik :)

Az első szappannál minden a tervek szerint sikerült. Keverés alacsony hőmérsékleten, öntés szinte vízszerűen folyós állapotban. Sem a színező (türkiz ásványi színező és holland kakaó), sem az illatok nem rántották össze a masszát. A szappan "In the pot swirl" technikával készült, azaz a színezés és mintázás még az öntés előtt, az eredeti edényben történt. A masszát háromfelé osztottam, nagyobb része maradt natúr színű, a két kisebb edénybe kitöltött részt pedig kakaóporral és fahéjjal, a másikat türkiz színű ásványi színezővel kevertem össze, majd a két színes masszát magasról, több ponton csorgattam vissza a nagy edénybe, ami a natúr masszát tartalmazta. Ezután néhányat kevertem rajta (talán 2-3 keverés volt csak), majd öntöttem is a fadobozba. A tetejét is egyszerű volt mintázni: mindkét színnel pöttyöztem a massza tetejét, majd hurkapálcával rajzoltam a színeken keresztül néhány kacskaringót.
Mivel szeretem, ha a szappanjaim teljesen átgélesednek, ezért mindig sütőzöm őket, azaz CPOP technikát használtam most is. Két órán keresztül 65 °C-os sütőben tartottam a dobozt, majd reggelig ott is maradt, és lassan hűlt ki. Másnap a szeletelésnél, mint mindig, kíváncsian vártam, milyen lett a minta:





Szappanom összetevői:
szappanosított olívaolaj, pálmaolaj, kókuszvaj, kakaóvaj, shea vaj, méhviasz, ricinusolaj. Holland kakaópor és őrölt fahéj adják a barna, türkiz ásványi színező a kék színt. A szappan illata friss, jó sok kubeba, levendula és rozmaring illóolaj került bele, valamint egy kevés indiai citromfű illó is.

2015. szeptember 23., szerda

Diószappan vörös szőlő musttal

Érik a szőlőnk, már a bornak való is finom édes lett. Szőlőt és diót csemegézve jutott az eszembe, hogy ez a párosítás  szappanban használva is jó ötlet lenne.

Mustot még nem használtam folyadékként, csak vörösbort (jó sokáig forralva, majd hűtve). A must nem volt veszélytelen vállalkozás, mert magas cukortartalma miatt megvolt az esélye, hogy túlmelegíti a szappant. Ezért nem is az egész folyadékot cseréltem le mustra, csak a harmadát, a többi  pedig jó erős diólevél főzet volt.

must legnagyobb részt a szőlő húsának levéből áll, de az előállítás során a héj és a mag vízoldékony vegyületei is belekerülnek az italba. Mindennek köszönhetően a must tartalmaz A-provitamint, valamint B1-, B2- és B6, C- és E-vitaminokat is, melyek mind pozitívan befolyásolják egészségünket és szépségünket egyaránt. A mustban természetesen a szőlő összes ásványi anyaga megtalálható. Ilyenek a cink, a kálcium, a jód, a vas, a kálium, a szelén, a foszfor, a mangán és a magnézium. Ezekről a hasznos anyagokról érdemes tudni, hogy a must erjedésével, a bor létrejöttének folyamatában az ásványi anyagok mennyisége csökken. A must hatóanyagai között több is kiváló antioxidáns, így szervezetünk könnyebben és eredményesebben veheti fel a harcot a szabad gyökökkel szemben. A mustban megtalálható vitaminok hatására bőrünk könnyebben és tovább őrzi meg rugalmasságát, fiatalságát, vagyis az öregedési folyamatok lassítására is kiváló italunk lehet. Ezzel párhuzamosan táplálja és puhítja a bőrt, gyorsítja a sebek gyógyulását, amit különösen magas cink és szelén tartalmának köszönhetünk. 

Erre a szappanra is hónapokat készültem, mint a legtöbbre, mert az olívaolajat diólevél macerátummal helyettesítettem. Nyár elejétől érleltem a zsenge dióleveleket olívaolajban, ez  az alapolajok csaknem felét tette ki.  Superfat-ként sok kakaóvajat használtam a shea vaj mellett, és finom, illatos sárga méhviasszal is dúsítottam a szappant. A méhviasz nemcsak kiváló bőrápoló és gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkezik, hanem növeli  a szappan szilárdságát, lassabban   fog kopni, valamint a méhviasszal készült szappanok kevésbé hajlamosak a "megfázásra", szappanporosodásra is.














A musstal-diófőzettel készült szappan szép mézszínű lenne, ha nem tettem volna hozzá rózsaszín agyagot, de tettem, mert nem csak szép lett  tőle a szappan színe, hanem  jó hatással is van a bőrre. Kalciumot, magnéziumot, nátriumot és káliumot, cinket és szelént tartalmaz, kíméletesen tisztít, csökkenti az aknés, pattanásos bőrön keletkező gyulladásokat, regenerálja és gyógyítja a szöveteket, szépíti, revitalizálja a bőrt.

A szappanpecsét saját készítésű, süthető gyurmából formáztam meg.


Szappanom összetevői: diólevél macerátum olívaolajból, kókuszvaj, pálmaolaj, ricinusolaj, kakaóvaj, shea vaj, sárga méhviasz, vörös szőlő must, diólevél főzet, rózsaszín agyag, fahéj és szegfűszeg illóolaj.

2015. augusztus 5., szerda

Zabtejes-kakaóvajas szappan


Talán nem is zabtejesnek, hanem zabtejszínesnek kellene neveznem ezt a szappant, mert folyadék gyanánt  saját készítésű, majdnem tejföl állagú zabtejet használtam. A zabpelyhet bő fél óráig főztem (ásványvízzel), összeturmixoltam, majd egy pici, sűrű szövésű szűrőn passzíroztam át kiskanalanként. Jó két órába tellett, de megérte: alig várom, hogy használhassam majd.

Egyszerű, illatmentes (még illóolajokat sem használtam) szappanalapot készítettem, a szalagfázisnál sok kakaóvajat, durvára őrölt zabpelyhet és két evőkanál aranybarna, illatos nádcukrot is adtam a masszához. Voltak kétségeim, hogy nem esem-e a "jóból is megárt a sok" csapdájába, de sem az öntésnél, sem a gélesedésnél nem lett probléma. Ki-be takargattam a fadobozba öntött  adagot (erről majd később hozok képeket), a kis formákba öntötteket pedig melegítenem kellett, hogy átgélesedjenek.  































Egyszerű a forma is: megint krémtúrós és joghurtos dobozokat használtam, többfélét is. Ezekbe a formákba a holland kakaóporral elkevert szappanmassza került. Másnap a kis dobozokat egy órára a mélyhűtőbe tettem, így könnyen kijöttek a szappanok. Ilyenkor mindig párás lesz a felületük, de néhány  óra alatt megszikkadnak, és pecsételhetőek lesznek. Aki türelmetlen, óvatosan meg is törölgetheti őket.






























A kis szappanokat nem terveztem nyomdázni, de sötét színük és egyszerű formájuk szinte kívánta azokat a pici, korábban (Oriflame szilikon bonbon formába) öntött fehér szívecskéket, amikkel végül mindet díszítettem. A szívecske formák viszonylag magasak voltak, ezért először lereszeltem az aljukból, majd óvatosan, hogy a forma ne repedjen, kesztyűs kézzel (nemcsak átvitt értelemben) a szappanok tetejébe nyomtam őket. Mivel kevesebb méhviasszal és több olívaolajjal öntöttem ezt a masszát, elég puha volt, hogy ez gond gond nélkül sikerüljön. Csak egy szappannál repedt kicsit a felület (az utolsónál, az addigra megszikkadt), de azt is elkentem, hogy ne látszódjon.















A szappan felületén jól látszódik a zabpehely-törmelék, a barna cukor kis szemcséi csak közelről. Krémes habzású, kellemesen dörzsölő, finom, lágy karamellaillatú szappan lesz érés után.
 Szappanom összetevői: szappanosított olívaolaj, pálmavaj, kókuszvaj, kakaóvaj, shea vaj, ricinusolaj, méhviasz, házilag készült zabtej, durvára őrölt zabpehely, barna nádcukor, holland kakaópor és egy madagaszkári vaníliarúd kikapart belseje.

2015. augusztus 4., kedd

Levendulás-madaras

Jót tett az idei nyár a levendula bokraimnak, nem győztem a betakarítást, és még mindig van vágható virág. Az idei év nem a szappanozásé, ez biztos, de ha nagy ritkán hozzájutok, próbálom kihasználni minden percét, órákig szöszmötölök a tervezéssel, az öntéssel és a pecsételéssel, felvágással is, hogy minél tovább tartson.
Így volt ez az idei első levendula szappanokkal is. Ismét egy egyszerű formát használtam a tömbbe öntöttön kívül: krémtúrós dobozkákat, amiket óvatosan, gondosan kell elmosni a használat előtt, mert törékenyek, és  a legkisebb nyomásra is behorpadnak. Ez  plusz munkát ad a szappanöntés után, mert a legapróbb hajszálnyomás is azonnal meglátszik a szappanon, ilyenkor a formából való kivétel után óvatosan el kell simítani a deformálódott részeket.




  













Egyszerű, natúr szappanokat öntöttem, erős levendula főzettel és a szokásos finom hozzávalókkal. A  krém színű szappanok szépségét most egy nemrégen Kínából rendelt pecséttel emeltem ki. A pici krémtúrós dobozokba öntötteken, és a tömbösön is jól mutat, ez utóbbiakra most nem középre nyomdáztam, hanem a szélekre. A csíkozást szeleteléskor a szárított, szép kékes színű francia levendula virága húzza a puha masszába. Nekem tetszik így is, mert rusztikussá teszi a szappant

Szappanom összetevői:

Szappanosított olívaolaj, kókuszvaj, pálmavaj, ricinusolaj, házi méhviasz, kakaóvaj, shea vaj, levendula főzet, levendula macerátum, levendula illó és szárított francia levendula virág. 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...