2012. október 7., vasárnap

Rózsaszappan geránium olajjal

A minap újfent levendulás kecsketejes levendulaszappant készítettem, a nálam már klasszikusnak számító ropogós-tisztaságillatút, tetején levendulaszirmokkal. Az alapolajokat általában úgy készítem  elő, hogy maradjon  annyi  massza a fadobozba öntés után,  hogy néhány szilikonformába öntött szappan is készülhessen. 

Most "rózsás kedvemben" voltam, mert nemrég egy kedves ismerőstől csodaszép színű vörös agyagot és kaolint is kaptam, nagyjából két életre valót (úgyhogy ha lesz, a következő életemben is szappanoznom kell, ez már most látszik, de azt gondolom, ezzel nem is lenne gond...)
Ha rózsa és rózsaszín agyag, akkor legyen rózsára hasonlító  az illata is, ezért geránium (rózsamuskátli) illót tettem most pluszban  a maradék levendulás-kecsketejes masszához. A rózsaszín agyagot csak úgy szőrmentén kevertem össze az alapmasszával, így ahány rózsaforma, annyiféle szappan készült, az egyiket világosabbra, a másik sötétebbre színeztem.


geránium olaj közismert kozmetikai alapanyag.  Dél-Afrikából származik, Európába a 17. század végén került, napjainkban kedvelt kerti illetve cserepes növényként tartják számon. Az illóolajat a növény leveleiből, szárából és virágaiból vízgőz-desztillációval nyerik. Illata a rózsáéra hasonlít, ezért szokás gerániumrózsának is nevezni. A gerániumnak, a levendulához hasonlóan gyulladáscsökkentő hatása van, serkenti a vérkeringést, felfrissíti a sápadt, igénybe vett, érett bőrt, tonikok kedvelt alkotóeleme. Szabályozza a faggyútermelést, ezért száraz és zsíros bőrre is használható. Az aromaterápiában nyugtató olajként  alkalmazzák, csökkenti a stresszt, enyhíti a szorongást.
Az én ízlésemnek kissé tömény, édes a geránium  illata, ezért szerintem kifejezetten jót tett ennek a szappannak az, hogy a levendulás alaphoz adtam a geránium illót, így édes is, friss is, rózsás is, levendulás is egyszerre. Mivel a rózsa alakú szappanok öntésénél már kezdett dermedni   a massza, kissé rusztikusra-buborékosra-foltosra sikerült, de talán nem is tett rosszat neki... :)

Szappanom összetevői: 
szappanosított olívaolaj, kókuszvaj, pálmaolaj, ricinusolaj, méhviasz, shea vaj, kakaóvaj, szőlőmagolaj, levendula-főzet, házi kecsketej, rózsaszín agyag, levendula illó és geránium illóolaj. Ha létezne a háziszappanok között luxusszappan, akkor az összetevői, színe, form

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...